Dimanikus idézet

„A remény: eszköz, hogy álmunkat valóra váltsuk.” - Suenens bíboros

2009-es beszámoló

2009. nyara: beszámoló

 Kedves Támogatónk!

 

     Talán az egyetlen dolog, amelyben az erdélyi iskolások irigylésre méltóak a magyarországiak szemében, az, hogy Erdélyben az iskolai év csak szeptember 15-én kezdődik.

Bennünk még intenzíven élnek a nyári napok, melyekből szeretnék felvillantani néhányat, hogy megosszam Önökkel!

 

     Az előző tanév során háromszor is jártunk a székelyföldi gyerekekkel Moldvában, vittük a magyar kultúrát (népzenét, néptáncot, kórusmuzsikát, Háry Jánost) a náluk sokkal hátrányosabb helyzetben élő csángó magyar gyerekekhez. Gazdagító és előre mutató találkozások voltak ezek, nem titkolt célunk az volt, hogy nagyobb gyermekeinknek felébresszük a felelősségtudatát a náluk keletebbre és sanyarúbb körülmények közt élők iránt – hogy ahogyan mi eljöttünk hozzájuk, úgy ők is egyszer útra keljenek „magyar dalos tarisznyájukkal”(Sütő András).

     Májusban, rendalapítónk, Terézia anya napja körül egy hosszú hétvégés lelkigyakorlattal összekötött kórustáborunk volt. Amikor összegyűjtjük a gyerekeket a hét nyárádmenti faluból és Szovátáról, azok az év legszebb napjai számukra és számunkra is. Nagy szervezés előz meg minden közös programot, hiszen nem egyszerű összehangolni a járműveket, gyerekeket, felnőtteket, szállást, étkezést. Három féle korosztályú gyerekhez három kiváló önkéntest hívtunk, akik gondoskodtak arról, hogy a hagyományos, falusi egyházképben felnevelkedő hívő gyerekek hite személyesebb legyen. Locker Margit nővér a líceumosokkal törődött érzékenyen, kedvesen, Sárközi Sándor piarista atya a felsősöket tanítgatta élményszerűen, Csompilla Éva nővér pedig a kicsiket varázsolta el ötleteivel, személyiségével, módszereivel.

 

     Alig fejeződött be a tanév, június közepén már Keszthelyen voltunk Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarunkkal, kórustáborban, a helyi Nagycsaládosok jóvoltából, akiket még a csiksomlyói búcsú napjaiban láttunk vendégül a nyárádmenti falvakban. A nagycsaládok látták viszont-vendégül a székely gyerekeket a Balaton partján, ahol az időjárás nagyon kedvezett az énekkari munkának, ugyanis az első napi strandolás után egész héten zuhogott az eső, így jó volt meghúzódni a Ranolder Iskola ének termében, és nagy léptekkel haladni a kórusművek elmélyítésében. A keszthelyi kármelita templom zengő akuszikájában szép bemutatót tartottunk, melyet igen kedves fogadtatás kísért. Hasonlóan bensőséges hangulatú volt a fonyódi bélatelepi templomi éneklésünk, ahol a közönség – melynek sorai közt a régi nővéreket név szerint ismerők is voltak - felállva, könnyezve tapsolt. Az ilyen pillanatok különösen is megerősítenek abban, hogy iskolanővéri karizmánkkal jó, hogy segítünk összekapcsolni, amit az erőszak szétszakított. Azok az idős emberek, akiknek az élete a történelmet idézi talán sose jutnának el a Székelyföldre, de amikor látják a gyönyörű, értelmes, életerős erdélyi gyerekeket, élményszerűen felidéződik bennük a múlt, és a jövőhöz is reményt kapnak. Nagyon jó átélni, hogy a mi karizmánk eszköz lehet sokaknak reményt adni, s távoli világokat összekapcsolni is van lehetőségünk.

A keszthelyi kórustáborhoz kapcsolódó élményeink: a kisebbekkel a budapesti állatkert megtekintése után a Nyár-kánon átköltött változatával vártuk a Ferihegy 1-en a csoport idősebb gyermekeit, akik repülővel érkeztek Marosvásárhelyről, lényegesen olcsóbban, mint mi a busszal! „Hazaérkezve” a Svetitsbe egy napos kánikulai CD-felvétel után az élményfürdő csúszdái várták a kitartóakat!

     Rögtön a kórustábor utáni napokban egy kiadós kórusprogrammal álltunk elő a mikházi Csűrszínház programjában; közösen adtunk kórushangversenyt egy marosvásárhelyi felnőtt kórussal.

 

     A július kiemelten fontos napja a 17-e volt, amikor a Szarka Gyuri bácsi által vezetett sokadik magyarországi csoportot fogadtuk, a sok-sok jobbágytelki táncos és mikházi reneszánsz Kájoni-műsor után ezúttal Nyárádköszvényesen. Kodály-műsorral álltunk elő, melyre készülni is gyönyörűség volt! Kodály munkásságáról, Erdéllyel való kapcsolatáról, erdélyi népdalgyűjtéseiről, meséltünk a gyerekekkel együtt, bicíniumokat furulyáztunk, kórusműveket énekeltünk, végső soron számot adtunk arról, hogy kissé elfeledett zseniális nemzetnevelő zenepedagógusunk, zeneszerzőnk, a gyerekek barátja, Kodály Tanár Úr lelkisége, szellemisége ÉL a Székelyföldön, s ő, a magyarságnak nagy kincsesbányája a magyarság megújulásának a forrása lehet! Tanúságtételünk nem maradt visszhang nélkül! A gyerekek bemutatóját a felnőttek megrendült vallomásai követték. A kicsiny nyárádmenti templom –melyet magyarországi orvosok, ügyvédek, tanárok, mérnökök, színészek, illetve nyárádmenti tanítványaink szülei töltöttek meg – csodálatos találkozás helyszíne lett, a spontán köszönetnyilvánításokat Császár Angéla megrendítő rögtönzött Illyés-előadása zárta; mindenki mélyen megajándékozottá vált.

Kórusunk a készület során jól összekovácsolódott, s a debreceni lelkigyakorlat előtti napokban egy szovátai templomi énekléssel zárta le a nyár első részét.

 

     Augusztusban egy szűk hetes kórustáborral indítottunk a szovátai Teleki Házban, melyre segítőink is érkeztek. Sárközi Sándor piarista atya Csíkszeredából évek óta munkatársunk magyar tanárként, lelkivezetőként, miséző papként. Bensőséges miséje most is megérintette a kicsik-nagyok szívét, és nagy hatással volt tanítványaink jelenlévő szüleire is. Hűséges önkéntesünkké vált Moldován Tekla, volt svetitses diákunk, aki sokoldalúan, kreatívan, kedvesen foglalkozik a gyerekekkel, bármely korosztályból. Fodor Anti, Majzik Tamás és György Ádám (volt karolinás, szegedi piarista diákok) a 12. (!) alkalommal jöttek segíteni olyan magyar műveltségi táborba, amit mi szerveztünk az évek során. Nemcsak hűségük, de szakmai felkészültségük, gyerekszeretetük, fáradhatatlanságuk is nagyszerű! Hála Istennek, helyi segítőink is vannak: ügyes, felkészült kézműves anyukák nemezeltek velünk lelkesen – a készülő Kodály-társasjáték tulipán lépegető figuráit. A sok-sok éneklés, furulyázás mellett magyar, történelem, hittan óra, sport, moldvai tánc is volt – egész napos intenzív tanulás élményszerű formában!

     Énekeltünk a Nagyboldogasszony napi nyárádköszvényesi búcsún és a falunapon, ahová az elszármazottak is hazajöttek, illetve a Szent István napi mikházi búcsún. S hogy Jobbágytelke sem maradjon ki, augusztus végén 50 gyerekkel előadtuk a Háry Jánost, kissé megújított szereposztással abban a falucskában, ahonnan a főszereplőnk származik, akit nagyszülei nevelnek, és akik még sosem látták unokájukat Háry Jánosként. Háry János története, aki a császári udvar pompája helyett két tornyú falucskáját választja, igen jól illett a hagyományőrző faluba, ahol az erősödő néptánc együttes (melynek vezetését ezen a nyáron vette át Orbán Kálmán, 18 éves tanítványunk) Háry János dilemmáját aktuálissá teszi, s hála Istennek (és sokak szerint az iskolanővérek közreműködésének), egyre többen tudatosan Háry megoldását választják, vagyis falujukban akarnak gyökeret verni.

 

     A jobbágytelki Háry-előadás főpróbája volt a szeptember eleji dél-magyarországi nagy utazásnak. Az NCA-pályázat jóvoltából módunk lett volna Délvidékre utazni a Háryval, ahová Kornélia nővér évek óta hívja az erdélyi gyerekeket. Sajnos a helyi viszonyok miatt a határon túli magyaroknak ez az iskolanővérek közreműködésével megvalósítandó összekapaszkodása nem jöhetett létre. A tervezett bánáti út helyett átszerveztük a programot és ebben sok segítséget kaptunk támogatóinktól és a makói nővérektől.

     A délvidéki helyett dél-magyarországi utazás született: első állomása Békéscsaba volt, ahol hatalmas vacsora és töménytelen dinnye várt minket Szigeti Antal atya (Czakó Gabi régi kórustársa) jóvoltából.

     Szentesen, a Szent Erzsébet Iskolában évkezdő ajándék volt a székely gyerekek lendülete – egy kánikulai napon kétszer egymás után előadtuk a Háryt, melybe Czakó Gabi és Nemes Éva igazgatónő kreativitása jóvoltából a szentesi iskolások is bele-belekapcsolódtak. Magyar kultúrát, életerőt vittünk, sok szeretetet kaptunk Szentesen.

     Pálosszentkúton a pálos atyák vendégei voltunk a gyönyörűen kiépített búcsújáró helyen. Antal atya és Barnabás atya kedvesen, nagylelkűen fogadtak minket Szentkúton. Jó volt megtapasztalni a pálosok emberközelségét, barátságosságát, s a zarándokhely jó légkörét.  Feledhetetlen a petőfiszállási találkozás egy kicsi, lelkes, viruló falusi iskolával, a 10:1-es focimeccs a helybeli gyerekekkel – nomeg a kiskunmajsai csúszdák a szeptemberi kánikulában!

     A makói nővérek rugalmasságának hála, néhány szép napot a lokálpatrióta kis dél-alföldi városkában is töltöttünk. A makói gyerekek jó része is szájtátva hallgatta a Háryt, módunk volt kipróbálni az ő lehetőségeiket - hétvége lévén kollégiumi szobáikat, csodálatos méta-pályájukat, templomuk és aulájuk akusztikáját, iskolaudvaruk táncparkettjét, strandjuk csúszdáját, múzeumuk kincseit, ebédlőjük sültkrumpliját, melynek elkészítésébe a helyi cserkészcsapat magját alkotó család apraja-nagyja is besegített. A makói nővérek vendégszeretetéről vallott a jó hangulatban elköltött közös ebéd, melyre a közösség minden tagja eljött velünk a közeli kis magyaros étterembe. Elise nővér, aki éppen csak megérkezett Észak-Amerikából, hogy az angol tanulásban segítsen a magyar tartomány diákjainak, kifejezte örömét, hogy itt tartózkodása első napjaiban ilyen intenzív élményt szerezhetett a magyar népdalról, néptáncról, kultúráról. Mi meg hálásak voltunk, hogy intenzív élményt szerezhettünk a makói nővérek jókedvéről, életszeretetéről, önzetlenségéről!

     A vasárnapi misén a szegedi piarista templomban énekeltünk, régi barátaink jelenlétében. A piarista krémesekkel töltekezve Újkígyósra vettük az irányt, ahol emlékeztünk: 2005-ben először ott játszottuk a Szent Kingát. Ebben a kedves templomban búcsúztunk el kiváló nyolcadikosainktól, akik öt éve hűségesen jönnek velünk az úton. Büszkeségeink ők: a legjobb iskolákba, a legjobb helyeken vették fel őket Marosvásárhelyre, Székelyudvarhelyre. Hisszük, hogy leendő munkatársaink is vannak köztük. A könnyes, bensőséges pillanatok után Szigeti Antal atya ebédje, fagyija következett, majd az általa alapított egyházi öregotthon tagjainak szóló zenés, táncos bemutatkozásunk zárta ezeket a forró nyár végi napokat, melyeket a székelyföldi gyerekekkel kis hazánkban tölthettünk.

     Számunkra külön élmény volt megtapasztalni a gyerekek jóságát, odaadását, minden jóra való készségességét, mely az egész utazást bearanyozta. Szeretjük, ahogyan a nagyok (néhány líceumos, meg a hetedik-nyolcadikosok) figyelnek, vigyáznak a kicsikre, felnőtt felelősséggel figyelnek a dolgokra, társaink a nevelésben. Szeretjük, ahogyan a fiúk segítenek a lányoknak meg a felnőtteknek. Szeretjük, hogy nyíltan és őszintén kifejezik a gyerekek örömüket, hálájukat egy-egy jó ételért, a kedves programokért, de azt is szeretjük, hogy sosem nyafognak, ha éhesek, melegük van, bármennyi órát képesek velünk próbálni jó szívvel, jó kedvvel, bizalommal. Ugyanúgy érdeklődéssel figyelnek a makói Hagymamúzeumban, mint ahogy a pálosszentkúti késő esti misén vagy a kiscserkészek íjász  bemutatóján. Igazi, mély emberség van bennük.

      Ezek a székelyföldi SSND-tanítványaink olyan gyerekekké, fiatalokká váltak (egy jelentős csapat), amilyennek álmodunk egy gyereket. Ebben nagy szerepe van egészséges családjaiknak, jó szüleiknek, a hagyományos értékrendnek, a szegénységnek, az egészséges ételeknek, amiket fogyasztanak, a jó levegőnek, amit szívnak, s persze kellett a mi öt éves kitartó munkánk. Ők a mi kincseink, és örülünk, ha megoszthatjuk másokkal is az ő értékeiket – és ha azt jó szívvel fogadják.

 

     Szívesen beszámolok még egy terület tapasztalatairól, mely rendünk mostani irányvonalában különös hangsúlyt kap: a földünkért vállalt felelősség, a környezettudatos magatartás, a takarékosság. Váratlan ajándéka ez erdélyi életformánknak, hogy a körülmények is segítenek minket komolyan venni ezt a felszólítást. Kis veteményes kertünkben vegyszerek nélkül termesztünk zöldségeket, ezzel főzünk, s jó részét sikerült eltennünk télire. Sok terményt (zöldséget, gyümölcsöt) kaptunk a nyár során azoktól a családoktól, akiknek gyermekeit tanítjuk. A néha felgyülemlő mennyiség sarkallt minket, hogy befőzzünk, így most tele vagyunk házi készítésű lekvárral, befőttel, savanyúsággal. Már csak padlizsánt szeretnénk eltenni, erdélyi módszerrel, füstölve. Egész nyáron át készültünk a téli tüzelésre, mely fáskazánnal, illetve cserépkályhával történik, a szelektív hulladékgyűjtés eredményeképpen sok gyújtósunk gyűlt fel a hidegebb hónapokra, melyek el is kezdődtek, hiszen visszaérkezve Szovátára, rögtön tüzelnünk kellett. A felsorolt tevékenységek az itteni családok számára természetesek, s mi annak örvendünk, hogy ebben a tekintetben is szolidaritást vállalhatunk az velük, az ő életformájukkal.

 

Köszönjük szépen minden segítségüket, amellyel nyárádmenti tevékenységünket támogatják. Továbbra is szeretettel látunk szovátai otthonunkban mindenkit, aki erre jár, és hisszük, hogy együtt, összefogva hozzájárulhatunk a magyarság megmaradásához.

                                                                          Szeretettel:    Nagy Éva M. Vera  





| Az Erdélyi Tündérkert Alapítvány és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar közös honlapja | Lépjen kapcsolatba velünk |
| www.erdelyitunderkert.hu | www.marosszekikodalygyermekkar.hu | Cím: 4024 Debrecen, Szent Anna u. 20-26. |
| Postai címek: 545500 Szováta, Tavasz u. 91. Románia, 1092 Budapest, Knézich u. 5-7. | Telefon: +40 743 862 517, +36 30 689 01 67 |