Dimanikus idézet

„Kultúrát nem lehet örökölni. Kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszíteni könnyű.” - Kodály Zoltán

II. Rákóczi Ferenc

II. Rákóczi Ferenc

Borsi, 1676. március 27.Rodostó, 1735. április 8.

A Rákóczi-szabadságharc vezetője, Magyarország vezérlő fejedelme, erdélyi fejedelem. Neve szorosan összefügg az általa 1703-ban indított Rákóczi-szabadságharccal, mely révén Magyarország teljes függetlenségét kívánta visszaszerezni, hogy a Habsburg Birodalomtól független állammá váljék. E célnak megfelelően választották Erdély és Magyarország fejedelmévé.Harca nem érte el a kívánt eredményt, de részleges sikere mégis volt: a Habsburgok elismerték Erdélyt önálló fejedelemségként, és nem gyarmatosították. A magyarság körében ma is tisztalelkű és becsületes vezetőként él tovább emléke, mivel a felkínált közkegyelmet nem volt hajlandó elfogadni, s végig kitartott a magyar függetlenség ügye mellett.

                                      

II. Rákóczi  Ferenc  gyermekkorából

Rákóczi Ferenc atyját pici korában elvesztette, s  így anyja gondosságának köszönhette, hogy neveltetésében sohasem esett fogyatkozás. Zrínyi Ilona őt igazi anyai szigorúsággal szerette, minden helytelenségét észrevette, bűntette, lelke fejlődésére személyesen ügyelt.

Munkács várának nagyasszonya 1682-ben Bárkányi János ferences atyát nevezte ki udvari káplánjának, s egyben megbízta őt fiának, az akkor hatesztendős kis fejedelemnek tanításával. A derék páter nagy örömmel fogadta a megtisztelő megbízást, és iparkodott legjobb tudása szerint megfelelni neki. Gyakran ölébe vette, térdén lovagoltatta a kis „Ferkét“ és ezenközben egy 1674-es kiadású  ABC-s  könyv szavaival szorgalmasan gyakorolta vele a katolikus hit főbb igazságait. Az  ABC egyik lapjára maga jegyezte oda ezeket a  sorokat:

A  bölcsességnek   kezdete  az  Úr félelme.

 

Kitől mindennemű jónak áldását kívánja Páter Bárkányi János

a méltóságos és nagyságos fejedelmi nagy Rákóczi-familiának méltóságos    csemetéjére, Rákóczi Ferkére.

Kinek az Úr napjait sokakra terjessze, földön, mennyben örökösen nagyra nevelje“.

 

 

A páter felhívta figyelmét Krisztus példájára, és próbálta megértetni vele, hogy mindenkinek azon állapot felé kell törekednie, amely az emberi tökéletesedéshez vezet.

A jó atya fáradozása nem volt hiábavaló. A kis „Ferike“ napról-napra szembetűnőbb haladást ért el a hitben és az erények gyakorlásában. Később Emlékirataiban maga állapította meg magáról, hogy gyermekkorában teljes ártatlanságban szolgált Istennek és a korához mért ájtatossági gyakorlatoktól sohasem húzódozott.

Egész életében hálás maradt egykori tanítója iránt s még fejedelem korában, hatalma tetőpontján is meleg szeretettel gondolt vissza rá. Beszédes bizonysága ennek egy ferencesek által írt kimutatás, amelyből megtudjuk, hogy a fejedelem az egyik évben húsz arany alamizsnát utaltatott ki Bárkányi atyának, aki akkoriban  kecskeméti  házfőnök volt.

                                  

 

                          .

 

Zrínyi Ilona  1687  tavaszán egy követét azzal a kérelemmel küldte III. János lengyel királyhoz, adjon módot, hogy a fejedelmi gyermeket felsőbb oktatásban, magasabb kiképeztetésben részesítse. A  király  kegyesen  felelt, s a követtel szóban is üzent, de Rákócziból még sem lett krakkói diák.

Munkács feladása következtében az árvák főgyámja maga Lipót király lett, aki azonban a gyámság s vele a nevelés gondjait Kollonichra(+ +) bízta, aki ekkor németújhelyi püspök (későbbi esztergomi érsek), a magyarok ádáz ellensége volt.

Kollonich  Lipót az 1688. március 27-én Bécsbe érkezett Rákóczi-családból, Rákóczi nővérét,

a 16 éves Juliannát, személyesen vitte magával az orsolyák klastromába, Rákóczit pedig jószágigazgatója lakására. Négy nap múlva végbúcsút kellett vennie az ifjú Rákóczinak édesanyjától, akit soha többé nem látott, mert a bíboros rendeletére Csehországba indították útnak, hogy a jezsuiták egy ottani kolostorában neveltessék. Itt sokat szenvedett, a rideg, szeretet nélküli környezetben. Miután a zárdából Badinyit is elküldötték, Rákóczi teljesen elszakadt régi környezetétől.

„Oh megszomorodottak vígasztalója – sóhajtott visszaemlékezéseiben Rákóczi –, ha a te kegyelmed megtanít  vala, hogy te mindenütt velem vagy, sokkalta jobban megvigasztaltál volna, mint tanítóm jelenléte; mert már akkor rájöttem volna, hogy jövevény vagyok ezen a földön és hogy kevés különbség van abban: Magyarországban, Ausztriában, vagy Csehországban vándorlok-e. Meggyőztél volna, hogy nekünk nincs más hazánk; mint az égi haza”… 





| Az Erdélyi Tündérkert Alapítvány és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar közös honlapja | Lépjen kapcsolatba velünk |
| www.erdelyitunderkert.hu | www.marosszekikodalygyermekkar.hu | Cím: 4024 Debrecen, Szent Anna u. 20-26. |
| Postai címek: 545500 Szováta, Tavasz u. 91. Románia, 1092 Budapest, Knézich u. 5-7. | Telefon: +40 743 862 517, +36 30 689 01 67 |