Dimanikus idézet

„A remény: eszköz, hogy álmunkat valóra váltsuk.” - Suenens bíboros

Kodály Zoltán

 

A magyar nevelés, a zenei nevelés prófétája: Kodály Zoltán

     „Az ének hűség otthonunkhoz, hűség múltunkhoz, édesapánkhoz, édesanyánkhoz, történelmünkhöz. Hűség az anyanyelvhez, hűség önmagunkhoz. Fontos éltető erő sok gonddal, bajjal küszködő világunkban, erőt ad a jövőért vívott kemény harcainkban. Aki énekel, nem magára gondol elsősorban. Azért énekel, mert az ének kitárulkozás, az ének vallomás, az ének vigasz, eszköz a másik emberhez, egy nagyobb közösséghez. Az ének a lélek megtartó ereje, azért van, hogy a szív el ne hervadjon.”(M.M.)

     Megérintenek ezek a sorok, hiszen jómagam is ebben a szellemben nevelkedtem. Nagy lehetőségnek érzem az éneklés megszerettetésének útját a műveltség megszerzésére, az emberhez méltó életre családban, nemzetben, ebben az emberi létben. Az a csodálatos a Kodály-i gondolatban, hogy az mindenkinek szól: a népzenéből, vagyis a legszélesebb néprétegek kultúráltságából kiindulva mindenki felé közvetíteni képes a legmagasabb zenei műveltséget. Mi nagyon hiszünk a mindenki számára szóló zenei nevelés léleknemesítő erejében, ezért jöttünk Erdélybe, hogy az itteni gyerekeknek segítsünk így szebb jövőt építeni.

     Kodály Zoltán zenepedagógiai elképzeléseinek középpontjában az éneklés, a napi éneklés áll. S hogy mit énekeljünk, ez Kodály tanár úr legfőbb kérdése. A megtalált kincset, a magyar népdalt őrzi féltő gonddal, és ajánlja az egész magyarság számára mint zenekultúránk alapját és gyöngyszemeit. „Nem lehet magyar, aki nem iszik a magyar kultúra forrásából.” Kodály rendíthetetlenül hisz népének építő erejében és jövőjében.

      „Vannak vidékék, ahol az ének kiment szokásból -  azt hihetnétek, mindenki gyászol, pedig csak védett helyen az ének valahol mélyen szunnyad a lélek legjobban féltett gyönge csücskében.” Kányádi Sándor sorai vallanak arról a rejtett dimenzióról, ahonnan az éneklés sarjad, ahol a zene az ember lelkét megérinti, ez az a „másik” dimenzió, ahol az ember lelki erőt tapasztal meg, átéli, hogy vigasztalni tud, örömet fakasztani maga körül és saját maga számára. Az énektanítás szempontjából nézve, a gyerek önbecsülését növeli, hogy az éneklésben úgy éli meg magát, mint aki szép, jó, igaz, aki örömöt adni, szépet teremteni képes. Ez a tapasztalat önmagáról még inkább növeli saját erejét, erőforrásra talál magában.

     Az éneklés ezen túl a nonverbális kommunikáció eszköze. Amit szavakkal el nem mondhatunk, azt az éneklő ember sokkal mélyebb szinten képes közölni. Ez az út sokkal könnyebben járható akár a kisgyerekek felé, életkori sajátosságaik miatt, akár a serdülő korú gyerekek felé. Ugyanez mondható el a problémás helyzetű gyerekekre is. A szavaknak sok esetben nincs erejük feléjük, de amit az éneklés közvetít, arra nyitottak, befogadók, s az éneklésen keresztül motiválhatók, lelkesíthetők.

     Kulcsszerepe van itt az élménynek, mely a művészeti nevelés legfőbb összetevője. Az igazi élmény elvezet a katarzishoz, mely képes a személyiséget formálni, életre szóló ráébredésekhez elvezetni. A művészettel való találkozás a játék legmagasabb rendű formája, mely az átdolgozás révén képes az embert saját maga fölé emelni. Az igazi művészi élmény csak a legértékesebb zenéből táplálkozhat, ezért olyan fontos Kodály tanár úr számára, hogy amit a gyereknek tanítunk, az a legtartalmasabb anyag legyen, neki a legjobb is éppen csak jó, remekműveken keresztül kell a gyerekeket a remekművekhez vezetni. Minden nép zenekultúrája csak saját népzenéjéből táplálkozhat, s ezt a saját kincset minél korábban – már az óvodában – kell megismertetni, megszerettetni a gyerekkel, hogy anyanyelvévé váljon, és a folyamatos zenei nevelés hatására kitörölhetetlenül beleivódjon a lelkébe. Mert a Kodály-metódus nem csupán a zenei nevelésnek egy sajátos módja, hanem hatása döntően megmutatkozik a teljes ember nevelésében, az esztétikum iránti fogékonyságban.

     A zenei nevelés sokoldalúan fejleszti a gyermek képességeit, nemcsak közvetlenül a zenei természetűeket, vagyis a ritmuskészségét, a tiszta éneklés iránti készségét, az átélt interpretálást, hanem az egyéb képességeket is: élesíti a memóriát, a tiszta, pontos egy szólamú éneklés és különösen a többszólamúság pontosságra nevel, fejleszti a koncentrációs képességet. A zenei tempó- és dinamikai jelekre való figyelés csiszolja a felfogó képességet, gazdagítja a gyermek fantáziáját. A gyors asszociálás és koncentrált figyelés fejleszti a matematikai készséget, és a zenei ritmus érzékelése segít a mozgás koordinációjában. A fantázia foglalkoztatása elvezet a rácsodálkozás képességéhez, mely nagyon mélyen emberi megnyilvánulás, mégsem épít rá sem az iskolai oktatás, sem az otthoni nevelés. A csodálkozó ember nyitott a világra, sohasem forog saját maga körül. A lelki egészség-megőrzésnek a preventív útját kínálja tehát a zenei nevelés.

     A Kodály Zoltán elképzelésein alapuló zenei nevelés konkrét elemei: a zenei nevelés mindenki számára elérhetővé tétele, a zenei írás-olvasás, az improvizáció, a szolmizáció alkalmazása a hangszertanításban, a tanítás dalanyagának használt népi játék, népdal, egyházi ének, majd a többszólamú éneklés és a kórusmuzsika. Ezen összetevőket fogom a továbbiakban kifejteni – összefüggésbe állítva a lelki egészség megőrzésére irányuló vonatkozásaikkal.

     Kodály Zoltán talán legforradalmibb gondolata az volt, hogy „legyen a zene mindenkié”. A Kodály-i elvek egyik fő vonása, hogy minden gyermekre, minden zenét tanulóra egyaránt vonatkoznak, tekintet nélkül arra, hogy a fővárosban vagy egy tanyai iskolában tanulnak-e, szüleiknek megvan-e a módja a zenetaníttatásra vagy sem, vannak-e vele született zenei adottságai vagy nincsenek, amatőrök lesznek-e vagy zenészek. Ezért épített a mindenki számára legkönnyebben hozzáférhető hangszerre, az emberi hangra. A zenei hallás fejlesztése által mindenki eljuthat a zenei géniuszokhoz, s nemcsak kiváltságosok, hanem tömegek is képessé válhatnak a zene élvezetére. Kodály tanár úr szellemi irányítására ének-zenei iskolák jöttek létre az ország számos pontján, s a  mindennapos éneklés által nagyon hatékonnyá és népszerűvé váltak a Kodály halála utáni néhány évtizedben. Igaz, hamar kifejlődött az ének-zenei iskolákba való felvételi rendszere, mégis jó tudnunk, hogy Kodály eredeti elképzelése a mindenkinek szóló zenei nevelés volt.  Kodály Zoltán nyomában járva ezt a mindenki számára szóló zenei nevelést próbáljuk megvalósítani a Székelyföldön, felkeresve apró, eldugott falvakat, szegény, magukra hagyott családok gyermekeit, akiknek semmi lehetőségük nincsen a zenetanulásra.

     A zenei műveltség akadályozója a zenei analfabétizmus. A zenei írás-olvasás elsajátítása legközvetlenebbül a mindenki által hozzáférhető hangszerrel, magával az emberi hanggal érhető el. A játékos, mozgással is összekapcsolódó szolmizálás hatékonnyá, gyorssá teszi a kottaolvasást. Az ütemezés, tapsolás, kopogás, a ritmikai elemek gyakorlása, az egyenletes járás, a szolmizációs kézjelekkel történő éneklés fejleszti az osztott figyelmet és élményszerű módon, a gyerek életkori sajátosságaihoz, mozgás- és játékigényéhez alkalmazkodva szinte észrevétlenül juttat el a magas művészet élvezetéhez. A szolmizációs modulok olajozottá teszik az improvizációt, amely pedig igen magas rendű intellektuális játék. A játék által válik az ének óra örömmé, s az örömteli jelenlét motivált, élményszerű tanulást tesz lehetővé. Ez mentálhigiénés szempontból azért fontos, mert a motivált tanulási folyamatban képessé válik a gyerek arra, hogy lassan önállóan is tanuljon, önmagát fejlessze, a fejlődésre való képesség pedig az egyén önerejének alapja, egyik saját-erőforrása.

     Kodály Zoltán elképzelése szerint a szolmizáció tanításának, s a népdalok megszólaltatásának eszköze a furulya is lehet, különösen a pásztorfurulya. Ez az egyszerű hangszer nagyon hatékonyan fejleszti a hallást, a lapról olvasás képességét, a zeneelmélet alapjait segít megérteni a kisgyereknek. A hangszertanulás öröme és sikerei újabb motivációt adnak a gyerek további fejlődéséhez, tulajdonképpen állandó „húzóerőt” jelentenek a tiszta intonáció és a többszólamú hallás fejlesztése területén, különösen a gyengébb hallású gyerekek esetében. Számukra  - legalábbis kezdetben – könnyebben megközelíthető az aktív zenélés élménye a furulyával, mint saját énekhangjukkal. A hangszerjáték lélekgyógyító hatása nem vitatható, hiszen a muzsikával való önkifejezés és a társas zenélés a lelki egészség irányába ható lehetőségek. A mi zenepedagógiai tevékenységünkben komplex módon van jelen a furulyatanítás, a zenei írás-olvasás játékos tanítása, és azt tapasztaljuk, hogy egyik tevékenység a másiknak a motorja, motivációja. A furulyával való szolfézstanítás nagyon lendületessé teszi a tanulási folyamatot, és serkentőleg hat a gyerekek tanulási kedvére.

     Kis gyerekeknél a tanítás anyaga a jeles napokhoz, népszokásokhoz kapcsolódó népi játékok és népi játékdalok tanítása. A népi játékokon keresztül a gyerek ízelítőt kap az összművészetből, hiszen az ünnepekhez kapcsolódó népszokások többnyire összetettek: szövegből, énekből, táncból, szokáscselekményből állnak és sokszor dramatikus jellegűek. Az átélés, a szerepjáték segítségével a gyerek eljuthat a katarzishoz, mely személyiségfejlődésének egyik mozgatórugója. A népi gyerekjátékokban a gyerek számára modelleződnek olyan alapvető emberi élethelyzetek, melyek későbbi életét végigkísérik. A körjátékokban módjuk van megélni a közösség befogadását, az elszigetelődést ill. a közösség tagjává válást; a körbe való beilleszkedésben megtanulhatja a közösséghez való helyes viszonyulást, megtapasztalhatja az egymásra utaltságot; a párválasztós játékokban a kapcsolatok dinamikáját élheti át: begyakorolhatja a kiválasztottság örömét, kipróbálhatja, feldolgozhatja a „nem választottak” érzelmi megoldásait. A bújós játékokban átélheti a születést és a meghalást; a forgásban az élet dinamikáját; a forgásból való leállásban a kijózanodást, az elveszett valóság megtalálását; a járásban az élet ritmusát; a leguggolásban a „mag”-állapotot; az ugrálásban az elrugaszkodást, a lendületvételt, a biztos elengedését a bizonytalanért, a fölfelé törekvést; a fogócskában a keresés-megtalálás ill. a versengés izgalmát; a kézfogásban az összetartozást, a kézfogás elengedésében a szabadon engedést és a szabadság jó ízét ill. védtelenségét.  A gyerekjátékokon keresztül a kisgyerek begyakorolhatja a felnőtt életet meghatározó alapvető magatartásformákat, emberi kapcsolatmintákat tanul, megélheti a maga helyének keresését és megtalálását az emberi közösségben. Mindez indirekt módon, a játékba rejtve történik meg a gyerekkel. Tapasztalatunk szerint érzelmileg telítetté válnak az ének órák a játékok hatására, hiszen lehetőséget adnak a másik gyerekkel való találkozásokra is. Sok örömteli pillanat emlékét őrizzük kis tanítványaink játékos jókedvéből.

     A tanítás másik fontos alapanyaga a magyar népdal, melyben tükröződik történelmünk, nemzetünk múltja szokásaival, szóhasználatával, dallami fordulataival, ritmikájával, a hozzájuk tartozó táncok karakterével. Amikor népdalt éneklünk, őseink nyelvén szólunk, egységben élhetjük meg saját egyéni identitásunkat családunk és nemzetünk önazonosságával. Gyökereinkből táplálkozva biztos talajon állunk saját életünkben. A lelki egészség alapvető összetevője az önazonosság bizonyossága, a valahova tartozás biztonsága, a közösségi lét megtartó ereje, a kultúrába ágyazottság élet-elevensége. Kiemelten megemlíteném Kodály Zoltán írását: „Mit akarok a régi székely dalokkal?” A magyarság újjászületését a zenében a székelyektől reméli, mivel a székely népdal él, sőt erősödik a hangja. „Ma a székely a legmagyarabb magyar, és a magyar csak úgy lehet újra magyar, ha mennél székelyebbé tud válni.” – írja Kodály. S a székelyek által megőrzött dallamanyagot „csodakút”-nak nevezi. Mi is élő népzenére, néphagyományra bukkantunk itt, a Székelyföld eldugott kis falvaiban, s az ősi kultúrát még őrző és továbbadó öregekre. Megtanulva tőlük a falujukra, vidékükre jellemző dalanyagot, próbáljuk azt „visszatanítani” unokáiknak, dédunokáiknak. Visszaadni egy közösség életerejét, amit kultúrájában megőrzött, segíteni gyökereket találni egy elgyökértelenedő ifjúságnak, ez számunkra a lélekerősítés tette, hiszen egy teljesebb emberi élethez vezet.

     A Kodályi gondolat egyik csúcspontja, hogy saját zenei anyanyelvünkön felnőve képesek legyünk befogadni és az aktív zenélés segítségével átélni a kultúra magaslatait. Ennek módja a kóruséneklés, a közös művészi élmény átélése. Az énekkar maradandó közösségi élményt nyújthat a felnövő embernek. Olyan kapcsolatok lehetőségét kínálja ember és ember közt, melyekben a közvetítő közeg a „szép”. A figyelem, az egymásra figyelés magas technikáját kívánja meg minden egyes énekkari tagtól. Az énekkarban minden személy átélheti saját nélkülözhetetlen fontosságát, méltóságát, s egyúttal a közösség megtartó erejét. Ahhoz, hogy harmónia szülessen, mindenki odaadására szükség van. Az egy szólamú tiszta éneklést is csak két vagy több szólamban lehet egészen megtanulni. Ahhoz, hogy igazi önmagammá válhassak, szükségem van a többi emberre. Akik énekkarban énekelnek, olyan szintű művészi teljesítményt képesek közösen létrehozni, amilyenre a kórustagok legtöbbje önmagában képtelen lenne. Egy új dimenziójú élmény születik a közös éneklés nyomán, a harmónia magasabb rendű formája. Ez a mi célunk, hogy olyan énekkarokat alapítsunk évek kitartó nevelő munkája nyomán, amelyek képesek a tagok és a hallgatók számára művészi élményt, örömet nyújtani, reményt adni, jókedvet fakasztani.

       A Kodályi pedagógia egy fő vonása az egységesség, vagyis azonos módszeres felépítés  és tananyag alapján tanítják olyan tanárok, akiknek képzése is hasonló módon történt. Ennek az alapelvnek a hátterében azt az általános pedagógiai tapasztalatot érezzük, hogy igazán hatékonyan nevelni csak közösség tud: vagyis egymást támogató, egymás hatását erősítő, azonos alapelveket valló, azonos célkitűzések mentén dolgozó tanárok. Ezt az aspektust is megéljük erdélyi szolgálatunkban, ugyanis ketten ének tanárok azonos kultúrából jövünk, azonos kultúrán nevelkedtünk, és ez a közös múlt a szakmaiság mellett személyiségünkön is nyomot hagyott. Ez is a Kodály-módszer ereje: a közösségteremtő erő, mert közösségből születik.

 

Címke: 





| Az Erdélyi Tündérkert Alapítvány és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar közös honlapja | Lépjen kapcsolatba velünk |
| www.erdelyitunderkert.hu | www.marosszekikodalygyermekkar.hu | Cím: 4024 Debrecen, Szent Anna u. 20-26. |
| Postai címek: 545500 Szováta, Tavasz u. 91. Románia, 1092 Budapest, Knézich u. 5-7. | Telefon: +40 743 862 517, +36 30 689 01 67 |