Dimanikus idézet

„Az ének: hűség otthonunkhoz, hűség múltunkhoz, hűség önmagunkhoz.” - Maczkó Mária

Szokolay Sándor

 

 

SZOKOLAY   SÁNDOR      NYILATKOZATAIBÓL

 

 

 Azt szoktam mondani, hogy háromszor születtem. Kunágotán érkeztem a világra, egy kicsiny alföldi faluban, Orosházától negyven kilométerre. Gyönyörű jegenyesora most is előttem van. Kisfiúként, kilencéves koromig a parasztudvaron, a tanyavilág édenkertjében, a körülöttünk élő természet, a teremtett világ minden csodájával és varázsával találkoztam. A véremben van az egyszerűség. Álmomban, s ha beteg vagyok, gyakran járok vissza kunágotai iskolámba, a falu templomába, lovagolok a ház körül. Ilyenkor, ahogy Nagy László írja a Jönnek a harangok értem című versében: "Jegenyék csúcsain lépegetve..., Lépkedek haza, hazának. Torony iránt és anya iránt. Bátorkodom újra megszületni. Éveimet magasról széjjel szórom..."

 Édesanyám sokat énekelt, szerette a népdalokat és a szép muzsikát. Édesapám tisztviselő volt, de tanult hegedülni, műdalokat komponált, még kórust is alapított. Vidám ember volt, igazi homo ludens, és e tulajdonságának nagyszerűségét öregedve értettem meg leginkább.

( … )

Második  születésem : a hitem születése. Családunk rövid gyöngyöspatai, gyöngyösi, majd csanádapácai kitérő után Orosházára költözött, ott béreltünk házat, s beírattak az evangélikus gimnáziumba, ahol Fürst Ervin lelkipásztor hittanórái nagy hatással voltak rám. Az orosházi templom harangszava is megszólított, fenséges orgonahangja elbódított. Misszionárius vagy prédikátor szerettem volna lenni. Így érintett meg a sors, így szakadt rám a küldetés kényszere is - áldásként és átokként. Hitemről túl sokat beszélni kérkedés volna. Evangélikusnak keresztelt és nevelt lutheránus vagyok, Bach vallását vallom, de nem tagadom, hogy a hitem szeretne egyetemes lenni. Soha nem értettem, miért vannak feszültségek a felekezetek között. Számomra a hit "légzési forma".
( … )
Harmadik születésem – zeneszerzői énemé. Orosházán nem találtam a helyem, így aztán édesapám 1946-ban elvitt a békéstarhosi Zenei Gimnáziumba. Mi, egykori tarhosiak csak élményiskolának hívjuk a Gulyás György által alapított, a Kodály-módszer első fellegváraként hírnevet szerzett énekiskolát. Első zongoratanárnőm Sipos Éva volt. Pár hét alatt "felfaltam" az első zongoraleckéket, és a hangszer közelsége azonnal komponálásra is késztetett - ösztönösen. Másrészt, mivel az iskolának nem volt könyvtára, Sipos Éva is inspirált, hogy írjak magamnak ujjmozgatókat, apró gyakorló darabokat, etűdöket. Elhűlve látta, hogy két hét elteltével már nyolc-tíz ilyen darabot írtam. Végül egy esztendő alatt több mint száz, gyerekeknek szóló karakterdarab született, melyeket ma is vállalok. Köztük a Zene-Bona című sorozat, a Hüvelyk Matyi, a Csúfolódó, a Fogócska, a Dudanóta. Ez bizonyítja, hogy valóban ösztönösen szakadt rám a kitaláló képesség.( … )

 Időközben "belém karolt" a népi írók, Németh László vásárhelyi iskolájának szellemi világa, s Békéstarhoson ennek éreztem zenei folytatását. S adta az iskola a tanulás őszinte szeretetét. Nem jegyekért tanultunk, hanem örömből, kedvtelésből. Öntevékeny légkörű intézmény volt, komoly szakmai kihívásokkal. Nyertem szolfézsversenyt, a zenei memóriámmal nem volt baj, hetente ötven-hatvan népdalt raktároztam el a fejemben. A népdalok és a népdalfeldolgozások valamennyi ott tanuló diák zenei ábécéjévé váltak. És ami a legfontosabb, Békéstarhoson ismertem meg későbbi professzoromat, Farkas Ferencet, no meg Ádám Jenőt és persze Kodály Zoltánt.

Nem igaz, hogy Kodály  mindig szótlan, kimért lett volna - ahol jól érezte magát, mint az énekiskolában is, felengedett. Rideg magatartása védekezés volt a hozzá méltatlanokkal szemben, akik gyakran megpróbáltak a közelébe férkőzni. Akkor találkoztam vele először, amikor kórusműveit jött el próbálni Békéstarhosra. Már tudta, hogy az iskolát meg fogják szüntetni... Akik ott voltunk, valamennyien életre szóló lelki barátságot kötöttünk vele. Az intézményt pedig 1954-ben valóban leradírozták a térképről, mert Révai és társai veszélyesnek ítélték tehetség-kinevelő légkörét.
(… )
Egész életemben példakereső ember voltam. Evangélikus létemre mindig gyóntató papra vágytam. Két nagy példaképem Kodály Zoltán és Németh László. Tőlük tanultam meg, hogy nekünk, magyaroknak, akiket gyakran értek sorscsapások a történelemben, mindig kötelességünk kimondani az igazságot. Kodály Zoltántól tanultam meg, hogy a tehetségnél a tartás fontosabb. Életművének nagy része a hazaszeretetről és a hitről szól. Eszméi sohasem avulnak el.
( … )
 
Életem egyik legnagyobb ajándékának tekintem, hogy már a hatvanas években

szakrális művek képezték munkásságom legmarkánsabb vonulatát. Talán megbocsátják

nekem az égiek, ha ezek a darabok azon kívül, hogy mélységes belső meggyőződésből

fakadtak, ürügynóták lettek, és illegális hittanórák célját is szolgálták. A kórusokban

éneklő ifjak-vének lelkülete fogékony volt az efféle üzenetre. Boldogító tapasztalatot jelentett,

hogy a közönségé is. Még az operaszínpadot is templommá próbáltam olykor varázsolni.

Nem sorolom, terjesztettem a „mételyt”, ahol tehettem, ahogy az Írás mondja

„alkalmas és alkalmatlan időben…Egyre inkább az vált fontossá, hogy műveimben is keressem, felmutassam a hit csodáját és misztikumát, a lélek legmélyebb titkainak rezdüléseit…A szakrális zene folyamatos írását soha nem határoztam el. Azonban mindig annyi örömöm telt a templomi kantáták komponálásában, hogy a bibliai témák vonzáskörétől átmenetileg sem tudtam elszakadni, és persze nem is akartam. Arról nem is szólva, hogy éneklésre méltóbb szövegeket, veretesebb igazságokat az isteni igéknél nem olvastam. Ugyanakkor a szakrális művek írásakor is túl akartam lépni a felekezetiségen.

A küldetéstudat, a jobbító szándék, a tenni akarás, hogy segítsek, hogy szolgáljam a magyar zene ügyét. Semmi más. Harc a még Békéstarhoson belém ivódott eszmékért. Azt vettem észre, hogy a politikában a rombolás kezdett úrrá lenni, az érvek helyére az indulatok kerültek, mindenhol a pénz vette át a főszerepet, s a kulturális élet is elüzletiesedett.( … )

 Féltő minden szeretetem, de nem stresszes. Amikor Luther Mártonnak feltették a kérdést, mit tenne, ha tudná, hogy holnap elpusztul a világ, azt válaszolta: "Még elültetnék egy almafácskát..." Én is csatlakoznék hozzá, és utóbbi tíz évben írott műveimmel is ezt a magatartást kívánom közvetíteni. Ugyanakkor azt vallom, mindent meg kell tennünk egy jobb világ reményében. Hiszem, hogy a konfliktusok nem csak pusztuláshoz vezethetnek, sokkal inkább a katartikus megújuláshoz. 
( … )
 Magyarságunk és hitünk a történelemben összeforrt. Megmaradásunk lehetőségét a keresztény Európához való tartozásunk biztosította. Ám eredményeinket megújító erőfeszítések nélkül könnyű elveszítenünk. Semmi sincs magától. Korunk nem gondol erre. Uniós igyekezetünkben jobban kellene figyelnünk legszemélyesebb adottságaink őrzésére. Nem tehetjük kockára a magyarság jövőjét, megmaradását. Elfogultság nélkül hiszem, hogy nélkülünk szegényebb lenne a világ. Vigyáznunk kell, hogy ha háborúságok közben megmaradtunk, békében se vérezzünk el.

Németh László szerint "a zene a lélek mosdóvize". Ez magyarázatot ad arra is, hogy álmomban miért hallok szebb zenét, mint amilyet ébren írni tudok. Mert képességeinket nem azért kaptuk, hogy kérkedjünk velük, hogy önmagunk hasznára fordítsuk. A tehetség ránk bízott kötelesség. A gondviselés minden talentumot erkölcsi erejű küldetésvállalásra késztet. Persze másként is lehet sikereket elérni - de nem érdemes.





| Az Erdélyi Tündérkert Alapítvány és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar közös honlapja | Lépjen kapcsolatba velünk |
| www.erdelyitunderkert.hu | www.marosszekikodalygyermekkar.hu | Cím: 4024 Debrecen, Szent Anna u. 20-26. |
| Postai címek: 545500 Szováta, Tavasz u. 91. Románia, 1092 Budapest, Knézich u. 5-7. | Telefon: +40 743 862 517, +36 30 689 01 67 |